Találjátok meg Véressy Gróf titkos kastélyát a labirintus mélyén, és akadályozzátok meg őrült tervét!
Valahol a budai hegyek belsejében, egy labirintus mélyén, titkos kastélyában él Véressy gróf és családja. A gróf szeretné leigázni és uralma alá venni Európát, ezért a kastély egy rejtett termében laboratóriumi emberkísérleteket folytat. Először az élőkből kiszívja az életerőt, majd az ebből nyert szérum által a holtakat feltámasztva mindenféle rémszülötteket kreál, hogy megalkossa saját legyőzhetetlen hadseregét. Rajtad és csapatodon múlik Európa jövője, ugyanis ha megtaláljátok a kastélyt a labirintus kijáratánál, és a gróf által kifejlesztett eddigi legerősebb szérumot, nem fogja tudni megvalósítani őrült tervét, és nem jelent többet veszélyt az emberiségre.
A gróf éppen úton van, hogy megszerezze a szérum utolsó hozzávalóját, amivel az teljes lesz és működőképes, de egy óra múlva haza is tér. A kastélyt gondosan lezárta, hogy onnan senki ne tudjon kijutni, még ha meg is találja azt. Csapatoddal tehát pontosan egy órátok maradt kiszabadulni a labirintus mélyéről, és megtalálni a legerősebb vérmintát. Európa szeme most rátok szegeződik…
A 2-8 fős, közel 100 négyzetméteres pályán előbb egy labirintusból kell kijutnotok, és aztán jönnek csak a feladatok…
választható 2-től 8 főig (A járatokban kényelmesen egy ember fér el, ezért főképp libasorban lehet haladni.)
14 év, ez alatt csak szülői felügyelettel lehet játszani
60 perc a játékidő (ezen felül kb. 10 perc az instrukciók átbeszélése, tehát durván 80-90 percet lesztek a helyszínen érkezéstől a távozásig). Választható nehézségi szint (a játék előtt jelezni tudjátok az játékmesternek, hogy könnyű, vagy nehéz szinten szeretnétek játszani, ez befolyásolja többek között a kapott segítség mértékét.)
Az ajándékutalvány beváltásához előzetes bejelentkezés szükséges, ennek elérhetőségei az ajándékutalványon találhatók.
