Lepd meg a családot, a rokonság gyermekeit egy kis katonai kalandozással! Ennek az élménynek akár öten is részesei lehettek.
BMP, Bojevaja masina pehoti; magyarul: gyalogsági harcjármű. A Szovjetunióban az 1960-as évek első felében, a Cseljabinszki Traktorgyárban kifejlesztett úszóképes gyalogsági harcjármű. 1966-ban rendszeresítették a Szovjet Hadseregben.
Ez a katonai kaland igazi férfias, sőt családi ajándék, hiszen itt gyermekek is vezethetnek. A vezetés után itány a hadipark, ahol akár egész napos programot találhattok.
A vezetési idő kb. 15 perc, a teljes program ideje a betanítással kb. 30 perc.
A vezetés helyszínéül szolgáló hadipark a Budaörsi repülőtéren található. A park egyedülálló az itt található gépek számát és állapotát tekintve is. Még Európában is kevés helyen találni ennyi karbantartott, működő gépet egy kiállításon belül. A Magyar Néphadsereg által használt és akár napjainkban is használatos tankok, egyéb lánctalpasok, gumikerekes csapatszállítók, teherautók nagyrésze működőképes. A park célja, hogy minden érdeklődő megnézhesse, kipróbálhassa a történelem ezen kis szeletének hadtörténelmi vívmányait.
A vezetés egy kijelölt, abszolút biztonságos vezetési pályán folyik, minden esetben kísérővel, normál tempóban.
1fő járművezető + max. 4 fő utas
9 év, tehát a járművet akár gyermekek is vezethetik!
Nincs szezonalitás, egész évben be lehet váltani az utalványt! Előzetes időpontfoglalás szükséges az ajándékutalványon található elérhetőségen.
Az ajándékutalvány hadiparkban használható fel. Előzetes időpontfoglalás szükséges az ajándékutalványon található elérhetőségen. Az ajándékutalvány csak teljes értékén váltható be, névérték alatti felhasználás esetén a különbözet visszatérítésére nincs lehetőség.
